
FŐNIX ZENEMŰHELY
Szeretettel köszöntjük a Főnix Zeneműhely honlapján!
Honlapunkon értesülhet legújabb híreinkről, valamint megrendelheti kiadványainkat kétféle módon:
- kottarendelés hagyományosan: minimum rendelés 10 db, postán való megküldés,
- Magyarországon elsőként: nyomtatható példány megvásárlása (e-mailben küldve),
mely korlátlan számban sokszorosítható.
Könyveinket, gyűjteményeinket kizárólag hagyományos úton lehet megrendelni.
Kiadványrendelés és információkérés a KAPCSOLAT menüpont alatt lehetséges.

KOVÁCS Szilárd: Három ökumenikus ének
Alternatív letétek és intonációk
Kovács Szilárd orgonaművész ötödik éve tölti be a Pécsi Székesegyház zeneigazgatói pozícióját. Zenei, egyházzenei tevékenysége nem csak a magyar egyházzenére - azon belül is az orgonairodalomra - van hatással, hanem egyúttal egyetemes zenekultúránkra is, hiszen a templomainkba járó hívek a társadalom teljes spektrumát képviselik. Művei és átiratai hiánypótló szerepet töltenek be az egyházi zeneirodalomban és a magyar zeneoktatásban egyaránt.
Szeretettel ajánlom ezt a kiadványt minden hívőnek, aki a zene által kívánja teljessé tenni Isten dicséretét.
Dr. Udvardy György
pécsi megyéspüspök

Tartalom:
Nagy hálát adjunk az Atya Istennek
Áldjad én lelkem a dicsőség erős királyát
jöjj, mondjunk hálaszót
"Dicsérjétek Istent szentélyében..." (Zsolt 150,1b)
A zenetörténet nagy orgonistáinak praxisában komplex módon szerepelt az előadóművészi szintű liturgikus feladatkör, a pedagógiai-tanári munka és a zeneszerzési jártasság. Bár ezt a triászt Magyarországon a korábbi korszak évtizedeiben ideológiai okokból igyekeztek szétzilálni, és a három terület - ritka kivételektől eltekintve - évtizedeken át jó messzire került egymástól, manapság természetes, hogy az orgonisták feladatkörében újra elvárás a komplex feladatellátás. Így van ez a Pécsi Bazilika zeneigazgatója, Kovács Szilárd orgonaművész esetében is, aki zenepedagógus, előadóművész és felelős egyházzenész.
Ez a füzet a műhelymunkába enged betekintést. Intonációi zenei miniatűrök. Céljuk: bevezetés, ráhangolás a gyülekezeti énekre, de nem egyszerűen a kezdőhang megadásával, hanem úgy, hogy a kompozícióba belesűrűsödik az énekszöveg üzenete és hangulati töltése, a dallam karaktere és stílusa, harmóniavilága és ritmikai jellemzői, valamint az énektempó.
Kovács Szilárd gazdag zenei fantáziával, az énekek szövegét-dallamát átérezve, ihletett darabjaival nyújt segítséget a hangszerjátékosoknak, de inspiráló hatású abban is, hogy mintájára a kántorok maguk is próbáljanak alkalmas bevezetőket készíteni, hogy az ünnepi pillanatokban és a hétköznapi kántori szolgálatban emelkedetté és gazdagabbá tegyék a liturgiát, az istentiszteletet.
Dr. Fekete Károly
tiszántúli református püspök

KOVÁCS Szilárd: Laudate Dominum
INGYENESEN MEGRENDELHETŐ DIGITÁLIS KIADVÁNY


KOVÁCS SZILÁRD
Laudate Dominum
ELŐJÁTÉKOK ÉS INTONÁCIÓK A RÓMAI KATOLIKUS NÉPÉNEKTÁRHOZ
(Második, bővített kiadás. 2017)
INGYENESEN MEGRENDELHETŐ GYŰJTEMÉNY A FŐNIX ZENEMŰHELY HONLAPJÁN!

KEDVEZMÉNYES ÁRON

1800 Ft/db
10 példány vásárlása felett 1600 Ft/db
20 példány felett 1400 Ft/db

2880 Ft/db
10 példány vásárlása felett 2600 Ft/db
20 példány felett 2400 Ft/db
